2014. november 14., péntek

Semmit sem kell építeni , csupán mindent lebontani

   
'Ahogy a szüleim és a nagyszüleim, felmenőleg egészen közös őseinkig, Ádámig és Éváig- vagy hívd őket bárhogy, - én is elfogadtam a négylépeses túlélés programot : DOLGOZNI- SZENVEDNI-MEGÖREGEDNI- és MEGHALNI. A férfi ellátja a családot, míg a nő szép babákat szül, és gyengéden gondozza őket. Ez gondoskodik a faj túléléséről. Minél többet dolgozom, és minél több gyereket "csinálok", annál nagyobb lesz a jutalom. Azonban ez időt és energiát igényel. Folytatnom kell, még ha bele is betegszem ugyanabba a régi munkába, vagy hogyha belefáradok a gyerekek, illetve az öregedő szülők gondoskodásába. A szenvedés a megprobáltatás része, és ez kiváltja a testem öregedését. Végül a szegény test nem bírja tovább és meghal, még a lélek megrántja láthatatlan vállát: "A fickó fel sem fogta az egészet! Beleragadt a káprázatba, és tekintetét sosem emelte túl rajta!" Ez aztán az izgalmas program!(...)

Ezt az egész programot már évezredek óta hordozzuk. Civilizációk jöttek-mentek, az emberi dráma pedig folytatódott, változatlanul. Társadalmak tűntek el, mint a legfrissebb példák, Atlantisz és Lemuria, hogy aztán később feltűnjenek Mezopotámiában, Indiában és Egyiptomban, más köntösben, de változatlan alapprogramot futtatva: hordákba verődött emberek, uralkodó hímek, akik a családi vagy falusi csapatot felügyelik, és megvédik a ragadozóktól (területükre behatoló más hímektől). Ugyanakkor az uralkodó nöstények gyerekeket szűlnek, erőss ivadékokat nevelnek, és szorosan összetartják a csapatot. Mindenkinek az a célja, hogy biztosítsa a faj fennmaradását, nagyjából ugyanúgy, ahogy az első sejtek csoportosultak, amikor mostoha körülményekkel kellett megbirkózniuk. Fog ez valaha változni?

Azért írtam ezt a kötetet, hogy elvigyem a jóhírt : a változás már elkezdődött! Megkezdődött a programtalanítás folyamata. Ha nem így lenne, még lehetőségként sem lennék képes figyelembe venni. Amit eltudok képzelni az elmémmel, az mindig megfelel egy lehetséges jövőnek. E jelenségen alapszik az evolúció maga. Most a nagy feladat elé érkeztem : hogy kitöröljem a még mindig minden egyes sejtemben ott lakózó ősrégi túlélő program sorait!

     A fejlődésem következő lépéséhez szükséges programcsomag ténylegesen már a helyén van. Mint ahogy a magban már benne van a jövőbeli fa utolsó kis levélkéje is. Az evolúció teljes programja idők kezdete óta jelen van az anyagban, sejtjeim legmélyebb zugában, az éppen aktuálisan futó programcsomag mögött várakozva türelmesen a régi állapot ellehetetlenülése által kiváltott új szint iránti epedő vágyakozásomra. Eddig egyszerűen nem volt elérhető a legfontosabb tulajdonság, hogy az állati létnél többre vágyakozzam. Először rá kellett ébredjek, hogy egyénileg egy idesszai, szuverén és határtalan entitás vagyok. E felismeréshez megkellett teremtenem egy egót, egy látszólagos személyiséget, ami lehetővé tette teljesen megélni egyéniesült értelmes állat szerepemet. Az egó világa mára ellehetetlenült, elviselhetetlenné vált. Nincs tovább. Az értelmes egyéniesült állatok az egó vezetése alatt kiirtják egymást. A magas inteligencia és egoizmus egy halálos keverék. Az egót most felébredt tudatosságommal hátra kell ültetnem a vezetőülésből, és az időközben kifejlett egyéni lelkemet ültetni a helyére. Egy átlátszó, léleknek engedelmeskedő egó tökéletes interfészként szolgálhat lelkem és testem között. Így vállik lehetővé, hogy a Szellem energiája egyre mélyebben átitassa az anyagot. Az ehhez vezető gyakorlati feladatom: a mindenre kiterjedő programtalanítás, és ez beláthatatlan változásokat fog előidézni világomban!'

Részlet Ghis szavaiból, amit Mado írt meg az Egészség kötetben. (Ezvankiadó)

Ha úgy érzed, hogy szeretnéd teljessében elolvasni a könyvet, irj üzenetet vagy emailt és segítek beszerezni

Nincsenek megjegyzések: